Túlérzékeny a gyerek? Mitől?
hirdetés
Az öröklött, veleszületett alkati, idegrendszeri tényezők, az ösztöntendenciák a születés pillanatától megnyilvánulnak- Az érzékszervi és affektív úton felfogott környezeti ingerekre az újszülött megfelelően reagál: sír, ha éhes és szomjas, ha fázik, ha bélgörcse van; derűsen mosolyog a szopás élvezete közben, majd nyugodtan szendereg, mihelyt jóllakott.
Ez minden normális újszülöttnél megfigyelhető. A túlérzékeny gyermekeknél a külső és belső ingerhatásokra az affektív reakció fokozott, olykor rendkívül erős. A normális gén-örökséggel rendelkező, és egyben „sima" szülésen átesett újszülött a nap 24 órájából 21-22 órát nyugodtan végigalszik. Hamarosan kialakulnak nála a feltételes reflexek (4-6 hetes kortól), kondicionáltan „időre” ébred, bizonyos jelzésekre kiváltódnak a szopóreflexek, s ha hamar kielégítik ébredés után éhségét és szomjúságát, akkor ritkán sír (olyankor is csak az anticipált szopásélvezet kiváltotta feszültség levezetéseként). Ezzel szemben a túlérzékeny újszülött álmából is gyakran felriad, különösen éjszaka — amikor a két szoptatás közti idő megnyúlik — sokat sír, görcsösen ráncokba torzul az arca, elvörösödve a kimerülésig üvöltve sír, kezével-lábával rúgkapál. Gyakorta teszi ezt hasfájás, bélgörcs, szülési sérülésből visszamaradt fájdalmak reakciójaként.
hirdetés
Az újszülött eme viselkedése nyugtalanítóan hat a környezetére: az anya tele aggódással, az apa dühös, mert nem hagyja az újszülött aludni. Ez a feszült légkör kedvezőtlenül befolyásolja az anya— gyermek viszonyt. Eltűnik az édesanya mosolya, derűs, kedveskedő hangja, idegesen (akaratlanul is durván) veszi fel, teszi tisztába, fürdeti a megnyugodni nem tudó, folyton síró gyermekét. Végül is az ilyen légkörben nevelkedő gyermek alaphangulata nyomottá, depresszióssá válik.
Újabb kutatások — Weltkap és munkatársai (1981) — alapján feltételezhető, hogy a depressziós kedélyállapotnak belső oka is lehet: a 6-os kromoszómapár aberrációja. Weltkap és társai 20 olyan család vizsgálatát végezték el, melyekben sűrűn fordult elő depressziós kedélyállapot. Vizsgálatuk alapján úgy vélik, hogy a 6-os kromoszómapár DNS láncán rögzített tulajdonságok kódjában rejlik bizonyos lelki rendellenesség — hiperemotivitás és depresszió — diszpozíciója.
Delay (1961) és Hey úgy vélik, hogy az alkati sajátosságok és egyes biotípusok megkönnyítik a pszichoszomatikus zavar tünetképződését, így a hiperemotivitást is. Ezt pszichiáteri tapasztalatok is megerősítik. A szakemberek szerint hiperemotivitáson a vegetatív idegrendszer túlérzékenységét, könnyen irritálhatóságát értik; az ingerküszöb alacsony volta miatt az ilyen egyének a mások által még tolerált, normális ingerekre inadekvátan erős emóciókkal és ezek következtében nagyfokú vasmotoros reakciókkal, a simaizomzat görcskészségével válaszolnak. Ezek azok a kiegyensúlyozatlan egyének, akik mind a külső, mind a belső feszültséget, nyugtalanságot fokozottan élik át. Klinikai tapasztalat szerint az ilyen alkatúak a még normálisnak mondható szervérzésekre (éhség, bélmotilitás, meteorológiai hatások), és a kóros eseményekre egyaránt hiperesztéziásan reagálnak; infekciókra magas lázzal, sebészeti beavatkozásra fokozott vérzékenységgel, a társas kapcsolatban zajló eseményekre hiperszenzitiven. Könnyen elpirulnak vagy elsápadnak, fáradékonyak, szédülések, a fájdalmakat nehezen tűrik, sírósak, járműveken közlekedve gyakran hánynak. Sok köztük az allergiás reakciókat produkáló gyermek is.
A túlérzékeny gyermek a csecsemő- és kisgyermekkorban is sok gondot okoz környezetének. Vannak gyermekek, akik könnyen elviselik az anya távozását rövidebb-hosszabb ideig, a vágyott tárgy elvonását, a kisebb frusztrációs helyzeteket. A túlérzékenyek sikítanak, ha egy másik gyermek kiveszi a kezükből a kedvelt tárgyat, de akkor is, ha a másik nem adja oda a magáét. Könnyen depressziós állapotba kerülnek, ha a bölcsődébe, vagy ha egy-két hétre kórházba kerülnek, és elszakadni kényszerülnek a megszokott otthontól, s főleg az anyától. Súlyosabb emocionális terhelésre „pszichikus sokkal", tartós érzelmi traumával válaszolnak. A „dackorszakban" — két és fél-hároméves korban — hamar ingerületbe jönnek, ha valaki akadályozni próbálná őket élvezetes önálló tevékenységükben vagy vágyott játéktárgyuk megszerzésében, akkor „hisztis" jelenetet rendeznek. Ilyenkor üvöltenek, toporzékolnak, agresszív támadásba mennek és ütik-verik az akadályozó személyt, vagy tehetetlenségükben földre vetik magukat, és kimerülésig zokognak.
Mit kell tenni?
Sok türelemre, gyöngédségre, nyugalmat sugalmazó magatartásra van szüksége a szülőnek, hogy az ilyen kisgyermek lelki egyensúlyát fenntartsa, derűs kedélyállapotát biztosítsa. Erre a sugalmazó nyugalomra akkor is szükség van, amikor a túlérzékeny (hiperemotív) gyermek szertelenül örömujjongásba kezd, és felhevültén, kimerülten a legenyhébb negatív jellegű ingerre is a másik végletbe: elkeseredett, sírós hangulatba esik. E szenvedélyes indulati állapotokból olykor az érdeklődést keltő szenzomotoros és intellektuális foglalkozás, a játék és a mesehallgatás hozza újra nyugalmi állapotba a gyermeket.
Olvasd el cikkünket a hozzátáplálás fontosságáról is.