Egyedülálló felmérés térképezte fel a női lét legfontosabb aspektusait
hirdetés
![Egyedülálló felmérés térképezte fel a női lét legfontosabb aspektusait](https://delina.hu/userfiles/5/3/53528e8ca6e7c54b830874a8d666a63d_thum_300x336.jpg)
Családcentrikusabbak a magyar nők a nyugat-európai társaiknál – ez derül ki a Richter a Nőkért Index reprezentatív kutatásából. Nehezen tudnak ugyanakkor elég időt szakítani szeretteikre, amit jól mutat, hogy kétharmaduk számára jelent kihívást a munka és család közti egyensúly megteremtése. Emellett még európai összehasonlításban is kevés idő jut önmagukra, amelynek az egészségük is kárát látja.
A megkérdezettek közel fele például nem figyel oda a saját teste jelzéseire és hajlamosak inkább küzdeni nőgyógyászati problémáikkal, mint szakemberhez fordulni. A nők ugyanakkor hasonlóan elégedettek az életükkel Magyarországon, mint a Nyugat-Európában: a női élet fő területeit – így a családi életet, párkapcsolatot, szexuális életet, karriert, egészséges életmódot, önbecsülést – vizsgáló Richter a Nőkért Index értéke a 0-100-ig terjedő skálán 63, ami szinte teljesen megegyezik az átlagos európai értékkel (64).
hirdetés
A Richter a Nőkért Program keretében hét nyugat-európai ország - Portugália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Egyesült-Királyság, Svédország és Németország - valamint Magyarország bevonásával készült el az egyedülálló, reprezentatív kutatás, amely a női lét meghatározó aspektusait vizsgálja, úgy, mint család, karrier, egészségtudatosság, önbecsülés és szexuális élet. A felmérésben, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából a Kantar Millward Brown készített, 8000 nő vett részt, akik a 16-59 éves korosztályból kerültek ki.
"Azért készítettük ezt a felmérést, mert azt tapasztaljuk, hogy még ma is sokszor tabuként kezelünk egy-egy női léttel, illetve nőgyógyászati problémával kapcsolatos kérdést. Ez a felmérés egyfajta tükröt tartva hívja fel figyelmet a ki nem mondott problémákra hívja, ezzel is elősegítve a megoldáshoz vezető út megtalálását ."- emelte ki Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kommunikációs vezetője.
Család és munka mindenek előtt – de milyen áron?
A magyar hölgyek 87%-a számára a család áll az abszolút első helyen, míg a nyugat-európai hölgyek 72%-a nyilatkozott úgy, hogy számára a család a legfőbb prioritás. Komoly kihívást jelent ugyanakkor a család és a karrier összeegyeztetése. Ez a magyar nők számára azért is jelent különösen nagy problémát, mert feleannyian dolgoznak csak részmunkaidőben, mint a többi vizsgált országban, míg hazánkban éppen a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők részaránya magasabb.
Az otthon-karrier balanszírozás mellett, a magyar nők kétharmada véli úgy, hogy elég időt tölt a családjával, ugyanakkor alig egyharmaduk szerint könnyű ezt az egyensúlyt megteremteni. Nem csak az én-idő szorul háttérbe: a magyar nők kétharmada nem tud elég időt tölteni a barátaival, míg Nyugat-Európában ez a hölgyek „csupán”’ 40 százalékára igaz.
A reprezentatív online kutatás 8000 fő megkérdezésével készült, a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Szöveg, kép: Merlin Communications
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Tavasszal kiált a szervezetünk a vitaminokért](https://delina.hu/userfiles/3/e/3e192a230f07dddfd38becc005b8473a_thum_130x135.jpg)
![Amikor a poszt-covid szindróma vállfájdalmat okoz](https://delina.hu/userfiles/6/4/64ffb74eb7ba03c1ad3876679e9aefb7_thum_130x135.jpg)
![Már rákbeteg gyerekeket is gyógyítanak búzacsíra-kivonattal](https://delina.hu/userfiles/3/d/3d6b403b8eafa6a54a2809e88836b328_thum_130x135.jpg)
![Az antibiotikum rezisztencia egyre növekvő kockázat emberekre és állatokra egyaránt](https://delina.hu/userfiles/9/d/9dabdef445fdb4b20c4a920e54271065_thum_130x135.jpeg)
![Közös adománygyűjtésbe kezdett a Sharity és a SYNLAB](https://delina.hu/userfiles/7/9/796af5dfccb6f3f799ab4cd7cb75fb7d_thum_130x135.jpg)
![Koronavírus: tavasszal Európa fellélegezhet](https://delina.hu/userfiles/2/0/2067a93cdde864ce840f83ec4086cfb6_thum_130x135.jpg)
![Van 21 napod az egészségedre?](https://delina.hu/userfiles/3/f/3fefcc05943da93845429be2bb01746c_thum_130x135.jpg)
![Nőtt az elhízás, a magyarok kétharmada túlsúlyos](https://delina.hu/userfiles/4/7/47a2fb7068736418038a31c034a3ae1d_thum_130x135.jpg)