hirdetés

Partnereink

A diétás étel igenis lehet finom és ízletes

hirdetés

A diétás étel igenis lehet finom és ízletes

Életmódváltás. Divatos kifejezés, és lássuk be, egyre inkább az lesz, hiszen egyre többen szeretnének tudatosabban élni, jobban vigyázni magukra, megóvni egészségüket. Ezt pedig jól megválasztott étkezéssel, sok mozgással, megfelelő folyadékfogyasztással és elegendő alvással érhetjük el.

Mindenekelőtt persze le kell győzni a tévhiteket. Az egyik legerősebb ezek közül az, hogy az egészséges étel nem lehet finom. Nem lehet ízletes. Ha pedig a diéta szó felhangzik, legtöbben biztosan a nyers salátalevelekre asszociálnak, meg arra, hogy egyszerűen nem lehet többet finomakat enni. Éppen ellenkezőleg.

hirdetés

„Több mint 10 000 ember igazolhatja, hogy az egészséges étel igenis ízletes” – mondja mosolyogva Tomán Szabina, aki programjával az elmúlt 5 évben már közel ennyi diétázót segített életmódot váltani. -„Egyáltalán nem kell arról lemondanunk, hogy jókat együnk. Természetesen az egyértelmű, hogy egészséges alapanyagokból kell készítenünk ételeinket, de nem kell nélkülöznünk az ízeket, bátran használhatunk olyan fűszereket, sőt fűszerkeverékeket, amelyek nem tartalmaznak tartósítószert, cukrot vagy adalékanyagot.”

Ez a gondolat hívta életre azt a fűszerválogatást, amely az első a Toman Food termékek közül, s amely abban segít, hogy a diétás ételek valóban élvezetesek és finomak legyenek. Persze van, hogy egy pici só és bors is elég ahhoz, hogy kihozzuk az étel ízét, de sokkal több lehetőség rejlik a fűszerekben, legyen szó akár zöldfűszerekről, mint petrezselyem, rozmaring, kakukkfű, zsálya, akár a magyar konyha hagyományos ízesítőiről, mint a vöröshagyma, fokhagyma, majoranna vagy a fűszerpaprika. De ugyanígy gondolhatunk a grillfűszerekre, vagy az egyre népszerűbb keleti konyha fűszereire, a gyömbérre, kurkumára, korianderre, római köményre, görögszénamagra vagy a chilire is.

Milyen ízekre, milyen fűszerekre is van szükség tehát egy jó diétához? Biztos, hogy kell egy olyan sokoldalú fűszerkeverék, amely alkalmas a grillezett, zsiradék nélkül, esetleg sütőpapíron sült húsok, csirkemell, pulykamell, halak megbolondítására. Egy finom sült csirkéhez lehet kicsit megint mást használni, például a válogatásból azt a kifejezetten csirkemellre komponált fűszerkeveréket, melytől a hús szaftosabb és porhanyósabb lesz: vöröshagyma, só, fokhagyma, füstölt paprika, paradicsom, rozmaring, kakukkfű, korianderlevél és feketebors. A halak, rákok szeretik a citromot, a kaprot, koriandert, mustármagot, a szegfűborsot, sőt a gyömbért is.

Ugyancsak jó, ha a sült, pirított, grillezett zöldségeinkhez, padlizsánhoz, cukkinihez, gombához is megtaláljuk a megfelelő ízeket, akár wokban, serpenyőben vagy szabadtéri grillen készítjük őket. Ezekben dominálnak a zöldfűszerek, bazsalikom, rozmaring, tárkony, borsikafű, kakukkfű, snidling egyaránt jól megfér egymás mellett, egy pici só és az elmaradhatatlan fokhagyma és vöröshagyma társaságában. Friss salátákhoz, dresszingekhez használjunk sok fűszernövényt, jól áll nekik az oregano, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, majoránna, menta által alkotott keverék.

„Igyekeztünk úgy válogatni, hogy bármely diétás fogás készítésébe kezdenénk, tudjunk gyorsan, könnyedén ízeket varázsolni, anélkül, hogy egyenként vásárolnánk meg ezeket a fűszereket” – mondja Tomán Szabina. – „A Toman Fűszerválogatás 10 féle keveréke minden eshetőségre gondol, lehet bátran és örömmel főzni és kísérletezni, és bebizonyítani, hogy a diétás étel is lehet ízletes és finom!”

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés