hirdetés

Partnereink

Mi vár a kisgyerekes anyukákra szülés után?

hirdetés

Mi vár a kisgyerekes anyukákra szülés után?

A gyerekvállalás, illetve az erre alkalmas körülmények megteremtése sokakat érintő téma. Amikor pedig gyerekvállalásról beszélünk, akkor érdemes megvizsgálni azt is, hogy a kisgyerekes édesanyáknak milyen lehetőségei vannak a munkába való visszatérésre, hiszen a hatályos jogszabályok alapján ezt akár a szülés után fél évvel is megtehetik. Sokan csak részmunkaidőben vállalnak állást az első időszakban, összegyűjtöttük ennek lehetséges formáit.

 

hirdetés

Hazánkban a részmunkaidős foglalkoztatottak száma még mindig gyerekcipőben jár, ráadásul az elmúlt években csökkenő tendencia mutatkozik. Míg 2014-ben a 20-64 év közötti magyar foglalkoztatottak 6%-a dolgozott részmunkaidőben, addig ez a szám 2017-ben már csak 4,3% volt. Ezzel szemben az EU-átlag 18,8%. Pedig munka lenne elég, számos munkáltató kínál részmunkaidős lehetőségeket, akár rugalmas időbeosztással is. Ráadásul, a Pepita.hu tavalyi felmérése alapján a kisgyerekes anyukák csaknem ötven százaléka azonnal vállalna munkát, ha napi négy órában megtehetné.A legutóbbi adatok szerint pedig 4,4 órát dolgoznak naponta a részmunkaidős foglalkoztatottak itthon. De nézzük, hogy milyen munkalehetőségek várnak azokra, akik részmunkaidőre vagy rugalmas időbeosztásra vágynak.

Részmunkaidő, fix munkakörnyezetben

Az édesanyáknak szülés után lehetősége van arra, hogy gyermekük 3 éves koráig részmunkaidős foglalkoztatást kérjenek munkáltatójuktól. Mindez lehetővé teszi, hogy a korábbi munkakörben, fix időbeosztásban és helyszínen vállaljanak munkát. A foglalkoztatás előnye a kiszámíthatóság, azonban hátrány lehet, hogy nem feltétlenül megoldható, hogy a gyermek bioritmusához és a mindennapi feladatokhoz igazodjon a megszokott munkarend.

Rugalmas munkaidő, rugalmas helyszínnel

A magad ura lehetsz, ha KATA-s egyéni vállalkozóként dolgozol sharing economy rendszerben, tehát te határozod meg, hogy mikor és milyen munkát vállalsz el. Jó példa erre a Rendi.hu, ami gyakorlatilag a takarítás Uberje. A Rendi lakások és irodák számára nyújt takarító szolgáltatást, működése pedig nagyon egyszerű: egy weboldalon keresztül érkezik a rendelés az ügyfelektől, majd a takarítók külső partnerként látják el a munkát úgy, hogy a megrendelések közül ők választják ki, hogy melyiket vállalják el, tehát ők határozzák meg, hogy mikor és mennyit dolgoznak, és persze a helyszín is rugalmas, választhatják a hozzájuk közelebb eső helyszíneket is. Ugyanilyen rendszerben dolgozhatunk ingaltan értékesítőként vagy akár külsős vállalati tanácsadóként is.

Rugalmas munkaidő, akár otthonról dolgozva

A kényelmes otthoni munkának számos formája létezik már, amely kapcsán mi osztjuk be az időnket és a vállalt munka mennyiségét is. Szóba jöhetnek a mechanikusabban végezhető feladatok, mint például a borítékolás, értékesítés, adatrögzítés, online ügyfélszolgálati munka, vagy akár a kérdőív kitöltés. A technológiai fejlődés ma már lehetővé tesz olyan munkákat is, amelyekhez csak a szakmai tapasztalatunkra és egy laptopra van szükségünk, legyen szó akár újságírásról, pénzügyi ügyintézésről vagy stratégiai tervezésről.

Szöveg, fotó: AntikD

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés