Partnereink

Baba-Mama

Itt a suli, avagy mire érdemes odafigyelni

A suli elkezdődött. A nyár hosszú volt, meleg, érdekes és izgalmas. De gyerekeink most ismét (vagy most először) belépnek az iskola kapuján. Igazság szerint most már kevesebb lehetőség van foglalkozni...

  • 2015-09-02 08:57
A kicsi étrendjének fontossága

A kisbabák még nem képesek megemészteni az általunk elkészített ételeket amiket mi is eszünk, ezért is nagyon fontos, hogy olyan étrendet alakítsunk ki neki amivel megfelelően tudjuk táplálni.

  • 2015-08-30 21:17
A csecsemőkor a legfontosabb időszak

Csecsemőnek tekintünk minden olyan embert, aki elmúlt 8 napos, de nem töltötte be 1. életévét. Mások 2 éves korig terjedőnek tartják ezt az életszakaszt.

  • 2015-08-21 20:25
Elkísérjük-e a gyermeket első nap az iskolába?

Ha lehetséges, akkor igen. Biztonságot adhat, ha segítünk neki összekészülni, elkísérjük az iskolába, és az utolsó pillanatig vele vagyunk.

  • 2015-08-19 21:15
Miért van szüksége a gyereknek délutáni alvásra?

A kisgyerekek alszanak napközben, de a 3-4 évesek közül már nem mindegyik akar délután lefeküdni. Ez nemcsak nekünk, az óvónőknek is gondot okozhat, hiszen ha nem tudnak külön foglalkozni vele, akkor ...

  • 2015-08-12 15:39
Minden gyerek szokott hazudozni?

A válasz egyértelmű igen. Előbb-utóbb bizony mindegyiküket hazugságon fogjuk kapni. A hazugságok tulajdonképpen azt mutatják, hogy egészségesen fejlődnek, csak még nem tudnak különbséget tenni a valós...

  • 2015-08-11 20:23
Minden gyerek átesik az Ödipusz-komplexuson?

Minden gyerek átesik ezen az időszakon, mindegyikük másképpen éli meg. Van, akinél észre sem vesszük, és van, akinél nem lehet nem észrevenni. A kisgyerekek heves vonzódása néha olyan egyértelmű és ak...

  • 2015-08-10 17:29
Vigyük-e a gyereket a nyaralásra?

Ugyanúgy, mint nekünk, a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy egy kis időre kiszakadjanak a megszokott környezetükből, és mást csinálhassanak. Hiszen ahogy mi munkába, ők nap mint nap bölcsődébe, ó...

  • 2015-08-09 18:20
Tinédzserkori barátságok

Gyermekünknek lehetnek olyan barátai, akikkel nem vagyunk kibékülve. Ha elmondjuk az aggályainkat, ő a védelmébe veszi őket, és a szemünkre veti, hogy nem értjük meg a barátait. Mit tehetünk ebben a h...

  • 2015-08-08 11:34
Gyermekünk és a bulizás

A tizenévesek bulizása meglehetősen más, mint az általános iskolások zsúrjai. Az utóbbiak inkább születésnapi ünnepek vagy évzáró összejövetelek, ahol a gyerekek sütit esznek, játszanak, és többnyire ...

  • 2015-08-07 16:30
Miért nincsenek emlékeink gyerekkorunkról?

Nem kell aggódnia, ha nem tudja felidézni korai gyermekéveit. Csak nagyon kevés felnőtt emlékszik arra, ami hároméves kora előtt történt. Ez az úgynevezett gyermekkori amnézia, s mindeddig tisztázatla...

  • 2015-08-06 19:00
Mit tegyünk, ha a gyerekünk maszturbál?

Az óvodáskorú fiúkat és lányokat erősen foglalkoztatja a testük, mindenekelőtt a nemi szerveik. Alaposan meg is vizsgálják őket (a fürdőkádban, az ágyban): megérintik, megtapogatják, és hamar rájönnek...

  • 2015-08-04 09:54
Tinik és telefonjuk

A gyerekek tizenéves korukra valósággal hozzánőnek a telefonjukhoz. A tizenévesek arról beszélgetnek, hogy kivel beszélgettek, és megbeszélik, hogy mikor fognak újra beszélni. Belső késztetés ösztönzi...

  • 2015-08-03 20:21
Mikor kezdenek a gyermekek a szexualitás iránt érdeklődni?

„Anya, hogyan születik a baba?" „Apa, mit jelent az, hogy szeretkezni?" „Az én fütyülöm is megnő majd?" Előbb-utóbb minden szülő szembe találja magát ezekkel a minden gyereket foglalkoztató kérdésekke...

  • 2015-08-01 09:34
Hogyan készítsük fel gyermekeinket a munkavállalásra?

A fiatal munkavállalók körében köztudottan magas a munkanélküliség aránya, a dolgozó fiatalok között pedig előfordulhat illegális foglalkoztatás. A pályakezdők körében a munkahelyi balesetek kockázata...

  • 2015-07-31 18:46
Hiperaktív gyerekek koncentrációjavítása

Nehéz a hiperaktív gyerek szüleinek. De van néhány dolog, amit meg tudnak tenni a gyerek koncentrációs képességének fejlesztéséért.

  • 2015-07-30 19:25
Miért jó, ha a lefekvésnek kialakul a szertartása?

A lefektetés sok szülő számára nehéz pillanat: általában sok energiát és türelmet követel tőlünk. A legtöbb gyerek nem fekszik le szívesen aludni, mert semmi kedve félbehagyni izgalmas elfoglaltságát,...

  • 2015-07-29 09:05
Rossz nap az óvodában

A gyerekek általában szeretnek óvodába járni. Ott vannak a barátaik, sok érdekes dolgot csinálhatnak, sok új játékkal játszhatnak. Néhányan azonban nehezebben alkalmazkodnak a változáshoz. Mások időnk...

  • 2015-07-28 11:10
Tízórai ötletek az iskolásgyermeknek

Tízórára az iskolásgyermeknek szendvicset, pogácsafélét, gyümölcsöt készítsünk. Általában olyasmit, amiben kalória is és vitamin is van. Fontos azonban, hogy úgy csomagoljuk, hogy a gyermek ne maszato...

  • 2015-07-27 15:23
Mellényúl a kicsi gyerek, vajon látászavarai vannak?

A gyermekeknél a legnehezebb észrevenni a látászavarokat, hiszen még nem tudna beszélni első pár évükben, így nem is tudják elmondani, hogy valami baj van a szemükkel. Természetesen a kicsik szeme csa...

  • 2015-07-21 12:06
Így kell helyesen fület tisztítani!

Nem lehet elég korán elkezdeni a személyes higiéniára szoktatást, vannak azonban kritikusok pontok, amelyeket a gyerekek szeretnek elsumákolni. Ilyen többek között a fültisztítás, ami gyakran az utols...

  • 2015-07-18 08:55
Nyári „koktélok” babáknak!

Az nem számít, hogy kicsik vagyunk vagy nagyok, mindig kell inni. Nem csak akkor, ha szomjasak vagyunk! Cikkünkben azokra a bébi italokra fókuszálunk, amiket érdemes gyermekünknek adni, amik kiválóan ...

  • 2015-07-15 10:49
Nem akar beszélni a gyerek

Minden szülő nagy izgalommal várja azt a pillanatot, mikor kimondja az első szavakat a gyermek. Amennyiben még két évesen is babanyelven beszél, aggodalommal tölt el minket. De mi számít normálisnak? ...

  • 2015-07-12 08:00
Vakációzás otthon, míg a szülő dolgozik

A szülők nyáron sem kell kétségbe essenek. Nagyon sok szülő a gyermekét nyári táborba küldi. Erre sajnos nem mindegyik szülő képes, mivel nagyon nagy anyagi megterhelés volna, főleg, ha több gyerekről...

  • 2015-07-09 08:48
Intim higiénia gyermekkorban is

Az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő személyes higiénia, ami az intim területek tisztántartását is magába foglalja. Sok szülő azonban még mindig tabuként kezeli a témát, pedig megf...

  • 2015-07-08 15:25
Mivel érdemes a babapopsit ápolni?

A babáknak kényeztető gondoskodásra van szükségük. Így van ez az egész babával. Megérdemlik a simogató gondoskodást a lábfejüktől az orruk hegyéig.

  • 2015-07-05 13:19
Óvjuk a gyerekeinket!

Tudtad-e, hogy az egyéves kor fölött bekövetkező balesetek több gyermek valamint fiatal életét követelik, mint a gyermekbetegségek együttvéve? Nézzük hát mire kell odafigyelni a szülőknek, hogy ne tör...

  • 2015-07-04 15:03
Miért? Miért? Miért?

A 3-4 éves gyerekek képesek egész nap kérdésekkel zaklatni bennünket. Miért kék az ég? Hogyan születik a baba? A madarak miért tudnak repülni, és mi miért nem? Miért? Miért? Miért?

  • 2015-07-01 21:09
Jó-e, ha a gyerekeink veszekedéseibe beleszólunk?

Nincsenek is olyan testvérek, akik néhanapján ne veszekednének. Olyanok azonban vannak, akik kevesebbet veszekednek. A szülők számára viszont gyakran ezek a végeláthatatlannak tűnő civakodások a legne...

  • 2015-06-30 09:36
Mit tegyünk, ha nem akar enni a gyerekünk?

A gyerekek hamar rájönnek, hogy aggasztja a szüleiket, ha nem esznek. Ezzel magukra tudják vonni a figyelmet: a szülők idegesen figyelik őket; erről beszélnek az óvónővel, a nagyszülőkkel, a barátaikk...

  • 2015-06-27 07:51

Névnap 06.26.

Ma János, Pál napja van.

Red Bull Air Race: Budapesten dől majd el a holtverseny

Július 1-2-án, immáron tizedik alkalommal tér vissza Budapestre a Red Bull Air Race versenysorozat. A jövő hétvégén igazán kiélezett versenyre számíth...

  • 2017-06-25 17:53
5+1 működő szülői intelem fesztiválokra

Minden szülő életében elérkezik az idő, amikor el kell engednie a gyermekét az első fesztiváljára, vagy legalább gólyatáborba. A „vigyázz magadra!” és...

  • 2017-06-25 13:49
Citrus, a nyár legmenőbb illata

Ha beköszönt a nyár, ugrásszerűen megnő a limonádéfogyasztás. Előszeretettel kortyolgatunk bodzás, levendulás, epres, málnás frissítőt, de azért a slá...

  • 2017-06-25 11:03
Először jön Magyarországra a Foster The People

Ugye neked is egyből beindul a lábad, ha felcsendül egy buliban a Pumped Up Kicks? Ha igen, akkor neked is ott a helyed július 4-én a Budapest Parkban...

  • 2017-06-24 19:35
Amit eddig nem mondtak a glutén bevezetéséről

A hozzátáplálásról sokszor, sok helyen olvashatunk. Nemsokára pedig útjára indul Előke címmel egy olyan konferencia-sorozat is, amely kitűnő szakértők...

  • 2017-06-24 17:11

hirdetés

A yesyes a VIVA júniusi kedvence

Két pimaszul fiatal zenész, akik az elektronikus popzenei alapokat mesterien ötvözik az élőzene szépségével. A tehetségkutatókból ismert harmonikás-én...

  • 2017-06-20 10:50
Mario Vargas Llosa: Öt sarok

Öt sarok címmel adta ki a Nobel-díjas perui szerző, Mario Vargas Llosa új regényét az Európa Könyvkiadó. Az eredeti nyelven 2016-ban megjelent kötetbe...

  • 2017-06-19 21:46
Sokszínű Babilon

A Thievery Corporation egy saját zenei világot teremtett, melynek kiindulópontja a brazil bossa nova volt, mára azonban elektronikus zenei világukba a...

  • 2017-06-19 19:57
Védjük meg a bolygónk!

Tripsánszki Dávid, Tripo kortárs festőművész, gyerekkora óta hivatásának érzi a rajzot, a festészetet. Nem iskolában tanulta a művészetet, autodidakta...

  • 2017-06-19 18:40
Divatikonok az Európa Könyvkiadónál

Az idei év első felében két ikonikus divattervezőről jelentetett meg életrajzi kötetet az Európa Könyvkiadó. Yves Saint Laurent-ről Laurence Benaïm ír...

  • 2017-06-19 17:23

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

Egészség

Mozduljunk ki!

A Budapest Park is csatlakozott ahhoz az egyedülálló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a ...

  • 2017-06-07 19:43
Gyógyulni nemcsak kórházban lehet!

Kincset érő gyógyvizeinkről jó esetben csupán annyit tudunk, hogy milyen tünetekre jó - a margitszigeti termálvíz például reumatikus panaszok enyhítés...

  • 2017-06-07 13:38
Az érettségi alatt kikészülnek a kamaszok

Még javában zajlik az érettségik és felvételik időszaka. A tanulás, és az ismeretanyag alapos elsajátítása elengedhetetlenül fontos a sikeres vizsgákh...

  • 2017-06-07 09:11

hirdetés