hirdetés

Partnereink

Karácsonyi liszt-rapszódiák

hirdetés

Karácsonyi liszt-rapszódiák

Jön a karácsony, közeleg a nagy sütés-főzések ideje. A sütéseké is, igen. Ilyenkor nem maradhatnak el a klasszikusok: természetesen kell, hogy készüljön bejgli, mákos vagy diós, de sok helyen kísérleteznek gesztenyés, szilvás, vagy éppen mogyorókrémes töltelékkel is. Mézeskalács, zserbó, aprósütik minden mennyiségben, karácsonyi kekszek, piskóták, miegymás.

Hát ez eléggé ellentmond annak az egészséges életmódnak, amelyet szerencsére egyre többen igyekeznek már követni egész évben. És nincs is ezzel igazából baj, hiszen ezeket a finom ízeket azért nem szabad kihagyni az életünkből, legfeljebb egy kis odafigyeléssel egészségesebbé kell tenni őket.

hirdetés

A Biopont kínálatában szerencsére nagyon sok olyan alapanyagot találhatunk, amelyek ilyenkor karácsonykor sem hagynak el bennünket és nagyon jó szolgálatot tesznek. Ha már a lisztet lecseréljük egészségesebb változatra, gyorsabban felszívódó, rostdúsabb, kalóriaszegényebb termékekre, máris sokat tettünk egészségünkért. Nézzünk is körül egy kicsit, hogy a hagyományos fehér liszt helyett mi mindent találhatunk a kínálatban, amivel érdemes barátságot kötnünk!

Itt van mindjárt az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó bio tönkölybúzából készült teljes kiőrlésű liszt. A közönséges búzához képest a bio tönkölybúza magasabb fehérjetartalommal rendelkezik, és aminosav tartalma is nagyon kedvező. Egyébként jó tudni, hogy napi 10-15 dekagramm teljes kiőrlésű tönkölykenyér biztosítja az ember napi aminosav, vitamin- és ásványianyag szükségletét. A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, így amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret, amely csak részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből, már ez is egy nagy lépés lesz az egészséges táplálkozás útján.

A teljes kiőrlésű tönkölybúzából bármelyik sütemény, amelyet készítenénk, a hagyományos receptek alapján megsüthető, elkészíthető, az állagával nem lesz problémánk. Egy picit talán sötétebb és tömörebb lesz a rostok miatt, de éppen ezért egészséges is. Amennyiben viszont a bio zablisztet vagy a fehér rizslisztet próbálnánk ki, akkor érdemes keverni a tönkölybúza-liszttel, önmagában nem biztos, hogy az eredetileg fehérlisztre szabott recept ugyanolyan jól sikerül. A zabliszt egyébként zabpehellyel, darált dióval vagy mandulával gazdagítva remekül alkalmas zabkeksz sütéséhez is, ezekbe keverhetünk aszalt gyümölcsdarabkákat, biocsokiba mártva pedig már igazán fenséges csemegét kapunk belőle.

A selymes textúrájú, gluténmentes fehér rizsliszt előnye, hogy sütés során könnyebben megkel, így puhább, omlósabb süteményeket készíthetünk belőle. Éppen ezért nem árt, hogyha teszünk hozzá 1/3 arányban teljes kiőrlésű tönkölybúza-lisztet is. Jó hír viszont, ha rizslisztből sütünk, nincs szükség tojásra, így a rizslisztből készült süteményeket tojásallergiában szenvedők vagy magas koleszterinszinttel rendelkezők is fogyaszthatják.

A karácsonyi sütésnél valószínűleg kevesebben készítenek száraztésztát, vagy pizzát, nekik a durumbúza-lisztet javasoljuk, ha egészségesebb fokozatra kapcsolnának, kenyérsütésnél pedig egyértelműen a rozsliszt a nyerő.

Extra tipp: ha egy családtagot éppen kenyérsütő-géppel lepnénk meg karácsonyra, érdemes mellé egy Biopont-lisztkollekciót is csomagolni, hogy mindjárt legyen mivel kezdeni a kísérletezést karácsony első napján, és hogy az újév pedig már garantáltan egészségesebb, és ezáltal boldogabb is legyen!

Forrás

Szöveg és kép: Arterego.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés