hirdetés

Partnereink

Már van megoldás a gyermekkori foghiány kezelésére is

hirdetés

Már van megoldás a gyermekkori foghiány kezelésére is

A maradó fogak elvesztése nem csak a felnőtt kort betöltötteket érintheti. Fiataloknál, gyermekeknél is előfordulhat foghiány, baleset, vagy akár kóros elváltozások következtében is. A gyermekeknél a fogpótlás azonban más megközelítést kíván, mint az idősebb korosztály esetében. Ezért is fontos, hogy időben kerüljön az ifjú páciens megfelelő szakemberhez.

„A gyermekkori foghiányok orvoslásánál, mindig a fogszabályozás szempontjából kell megközelíteni az esetet. Nagy jelentősége van a fogpótlásnak gyermekkorban, hiszen a fogszabályozási gyakorlatban a legnagyobb problémát általában a fiatal korban keletkezett kezeletlen foghiányok okozzák”- tájékoztat Dr. Czinkóczky Béla. A gyermekkorban elvesztett fogak sokszor szabálytalan, rendezetlen fogazati státuszt eredményeznek, ha nem törődnek velük. Ilyenkor kiterjedt, nehezen megoldható fogszabályozás lehet a következmény.

hirdetés

Amikor gyerekeknek is fogpótlás kell

Amíg be nem fejeződik az állcsontok, és az arccsont fejlődése, nem tekinthetjük véglegesnek a fogazatot. Bár 12-13 éves korra a tejfogak ugyan kiesnek, maradó fogazattal rendelkezik egy gyermek, amíg azonban az arccsontjai nem fejlődnek ki teljesen, addig ez a fogazat folyamatosan változik. Ebben az időszakban végleges fogpótlásokat nem szabad készíteni. Ez az időtartam lányoknál 17-18 éves korban zárul, fiúknál egy-két évvel hosszabb a folyamat.

Ha az arc és állcsontok végleges kialakulását megelőzően készül is fogpótlás, az minden esetben csak ideiglenes, helyfenntartó funkciójú. Hiába áll fenn fiatalkori foghiány, fontos, hogy implantációra csak akkor kerülhet sor, ha az állcsontok növekedése már befejeződött.

Az is előfordulhat, hogy nem helyfenntartásra van adott esetben szükség, hanem gyors fogszabályozó beavatkozásra. Ilyenkor az a cél, hogy ne alakuljon ki olyan elváltozás a fog elvesztésének következtében, amely később helyreállíthatatlan. Ekkor a káros következmények elkerülése a cél, a fogszabályozás megkezdhető.

Veszteségből nyereség

„Fiatal korban kialakult foghiány esetén, nagyon pontosan meg kell tervezni a várható következményeket. Legtöbbször ez azt jelenti, hogy fogszabályozó szakorvost is be kell vonni a kezelésbe. Előfordulhat, hogy nincs szükség fogpótlásra, de ebben az esetben is fontos azt tudni, hogy mi lesz a következménye a fog elvesztésének”- mondta Dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, szájsebész, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

Őrlőfogaknál például nem feltétlenül a helyfenntartás az elsődleges szempont. Gyakori, hogy ezek a fogak - legtöbbször a 6-os számúak- elszuvasodnak, emiatt azokat fiatal korban elveszítheti a páciens. Ha tinédzser korban nagyon elszuvasodnak a „hatosok”, érdemes megfontolni ezek mielőbbi eltávolítását. Egy sokszor tömött, széteső, gyökérkezelt fogat később jóval nehezebb pótolni.

Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a szakértő szerint, érdemes megfontolni, hogy a két, sorban következő-7-es,8-as számú- fogakat állítsák be, mintegy pótlásként. Ilyenkor a bedőlést meg kell akadályozni, de ezzel pótolható a foghiány, és a bölcsességfognak is hely nyerhető. Ezzel akár még a későbbi bölcsességfogak eltávolításával járó kellemetleneségektől is megkímélhetjük a fiatalokat.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés