hirdetés

Partnereink

Mental Health Summit 2021: 5 nap a lelki egészségért

hirdetés

Mental Health Summit 2021: 5 nap a lelki egészségért

A lelki egészségünkre nem csak most, ebben a különösen nehéz időszakban érdemes odafigyelni, hanem mindig egyensúlyban kéne tartani. De hogyan?

Ehhez ad segítséget a június 2-6. között megrendezésre kerülő, ingyenes Mental Health Summit 2021, ahol öt napon keresztül a lelki egészség kerül a középpontba. Az érdeklődők az élet különböző területeiről 45 olyan szakértőtől kaphatnak értékes tudást és hasznos stratégiákat, akik egytől-egyig naponta foglalkoznak az emberi lélek jóllétével és kihívásaival.

2021-re a mentális egészséggel való törődés igénye nagyságrendekkel megnőtt, sokat hallhatunk a téma fontosságától. Ehhez az ismeretterjesztő munkához szeretne hozzájárulni a Meghallgatunk.online csapata is a június 2-6. között megrendezésre kerülő Mental Health Summittel, ahol az érdeklődők több mint 45 szakértő előadását, vagy beszélgetését nézhetik meg ingyenesen az interneten. Az előadások széles fókuszban ölelik fel az emberi lélekre és a mentális jóllétre hatással lévő életterületeket. A szervezők célja, hogy rendezvényükkel hozzájáruljanak a mindennapi szorongás csökkentéséhez, a kiégés megelőzéséhez, a kiegyensúlyozottabb és boldogabb mindennapokhoz.

„A mindenki által megélt világjárvány hozott egy olyan bizonytalanságot az életünkbe, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ami történt vagy történik, azt érzi a gazdag, és a szegény is, függetlenül attól, hogy esetleg eltérő módokon éli meg, vagy dolgozza fel. Sokakat ért tragédia, még több embernek megszűnt a munkája, és kivétel nélkül mindenkinek bekorlátozódott az élete. Van, aki kilátástalanul panaszkodik, és van, aki új megoldásokat keres. Feje tetejére állt a világ, és nekünk – akik megtehetjük – segítenünk kell” – mondja Gilányi Attila, mentálhigiénés szakember, stratégiai tanácsadó, a Mental Health Summit házigazdája.

Senki nincs egyedül, nem szégyen segítséget kérni

A szakember szerint ma már nem az a fő kérdés, hogy hogyan legyünk sikeresebbek, gazdagabbak vagy boldogabbak. „Most egy sokkal mélyebb szinten kell feltennünk kérdéseinket. Merre tartunk mint emberiség? Meddig tudtunk eljutni tudatossági szintünkben és merre megyünk tovább? A Mental Health Summit adni szeretne. Minden beszélgetés a lelki- és mentális egészséget helyezi a középpontba, egyrészt annak megóvása szempontjából, másrészt arra való felhívásként, hogy nem vagy egyedül. Senki nincs egyedül, sem a problémájával, sem a problémája megoldásában. Nem szégyen segítséget kérni, főleg akkor, ha van is elég képzett szakember, akik tudnak segíteni” – teszi hozzá az online rendezvény megálmodója.

Attila tavaly indította el a Meghallgatunk.online oldalt, amivel kettős célja volt: támaszt nyújtani a nehézségekben és erősebb egységet teremteni a segítői szakmán belül.

„2019-ben főként önfejlesztő programokat tartottam, majd a koronavírus terjedésekor elkezdtem gondolkozni, hogy mit kellene csinálni, amivel a megváltozott környezetben is értéket adhatok. Meglepő volt a szakma nyitottsága, hogy pillanatokon belül több mint 100 fő segítő állt össze, pszichológusok, coachok és mentálhigiénés segítők. Elindítottuk oldalunkat probono alapon, ingyenesen, és rövid idő alatt több százan jelentkeztek. A legtöbben kifejezetten a pandémiás helyzet miatt kértek segítséget, de olyan jelentkezők is akadtak, akik a korlátozások miatt elvesztették korábbi segítőiket. Egy idő után észrevettük, hogy sokan szeretnének honorálni a szolgáltatásunkat, sőt olyanoktól is kaptunk megkereséseket, akik kifejezetten csak ellenszolgáltatás fejében lettek volna hajlandók segítséget kérni. Így született meg a premium.meghallgatunk.online oldal, ahol a mai digitális kornak megfelelő színvonalon szolgáltatunk úgy, hogy közben a szakmát is támogatjuk rendszeres programjainkkal. Közösségi működésünk extra előnye, hogy a segítők jól ismerik egymást és ezért mindig a legmegfelelőbb kollégát tudjuk ajánlani klienseink számára. Szeretnénk érdemben hozzájárulni a mentális egészség megőrzéséhez és jobbításához. Ezért csináljuk, ez a küldetésünk” - mondta Gilányi Attila.

Az első hazai Mental Health Summit - Stratégiák, lehetőségek és megoldási javaslatok 5 napon keresztül

A június 2-6. között megrendezésre kerülő Mental Health Summitten neves pszichiáterek, pszichológusok, coachok, spirituális- és újhullámos pszichológiai megközelítések képviselői mellett, a sport-, a pénzügyek-, a táplálkozás területeiről is hallhatunk izgalmas előadásokat és kaphatunk hasznos tanácsokat mindennapi jóllétünk és folyamatos fejlődésünk érdekében. Az 5 napig tartó sorozatban találkozhatunk Dr. Semsey Gáborral, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné intézetének adjunktusával, Dr. Nagy Péter pszichiáterrel, a Bethesda Gyermekkórház ADHD Ambulancia főorvosával, Fuller Bianka, Koloszár Szonja, Rigó Dominika pszichológusokkal, Bíró Bence Péter pszichológussal, a Burnout Bilblia írójával, Kiss József Zsolt asztrológus-, műsorvezetővel, Dr. Németh Zoltán alias Dr. Prezi TEDx felkészítő prezentációs technika trénerrel, és meghallgathatjuk többek közt Rakonczay Gábor, extrém sportoló-, kétszeres Guinness világrekorder- és hatszoros óceánátkelő hajós, és Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok vízilabdázó gondolatait is.

Az 5 napos programona részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az ezen a linken tudunk megtenni.

hirdetés

Forrás: akoczka.com, meghallgatunk.online

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés